Régi és új cimboráknak

KARÁCSONYI CIMBORAFESZTIVÁL

2014/12/01. - írta: cimbora2012

sarokmia_1.jpg

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM DÍSZTERMÉBEN

JÓTÉKONYSÁGI ZENEI MARATON

2014 DECEMBER 20-ÁN 10 ÓRÁTÓL ESTE 10 ÓRÁIG

Sajtótájékoztató december 10-én 14 órakor

Az egész napos zenei maratonon nemcsak muzsikálunk, hanem nosztalgiázunk és emlékezünk is a 41. születésnapját ünneplő Cimborával és a 21. születésnapját ünneplő Óbudai Danubia Zenekarral - valamint hírességeinkkel, és fiatal, ifjú tehetségekkel. A zenekar tagjai egy évtizeden át cimborák voltak. Nyaranta a Balaton partján, télen Európa legtetején a grindenwaldi táborainkban muzsikáltak, kezdetben a Cimbora Zenekarban, majd a Vásáry Tamás vezette Magyar Rádió és Televízió ifjusági Zenekarában. Jótékonyságunk lényege ezen a napon, hogy összefogtunk a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal, és hátrányos helyzetű gyermekeket látunk vendégül, ajándékozunk és adományokat gyűjtünk az éhező gyermekek számára.

Szeretettel várunk mindenkit, aki nézője, szereplője volt műsorainknak, vagy egyszerűen csak szerette a Cimborát!

Karácsonyi fesztiválunk helyszíne a három és fél millió műtárgy őrzője, Magyarország első múzeuma, a Magyar Nemzeti Múzeum, ahol a gyerekekkel végigutazhatjuk a nemzeti múlt évszázadait, az őskortól a rendszerváltozásig, megtekinthetik a 2014-ben megújult kiállításokat és a népvándorlás-, és honfoglalás-kori kiállítás részt is.

A rendezvénysorozat közreműködői:

Baraczka Gergő, Becze Szilvia, Bognár Anna, Bársony Kata, Érdi Tamás,

Galambos Lilla, Galkó Balázs, Görög Enikő, Görög Noémi, Halász Judit, Jakab Juli,

Juhász Csaba, Kaláka-együttes, Kányádi Sándor, Kelemen Barnabás, Keszei Bori,

Korhecz Imola, Kokas Katalin, Marschall Norbert, Marschall Tamás, Massányi Viktor,

Oláh Vilmos, Radnóti Róza, Sebő Ferenc, Szentpáli Roland, Szinetár Dóra,

Szokolay Ádám, Lugosi Bálint,Valcz Péter, Vékes Erzsébet, Vida Mónika,

Zalai Antal és dunakeszi zeneiskolások.

Az Óbudai Danubia Zenekar esti Mozart koncertjét Vásáry Tamás vezényli.

Támogatóink és együttműködő partnereink

Budapest Főváros Önkormányzata, NKA, Magyar Nemzeti Múzeum, MFB, Cimbora

Alapítvány, Óbudai Danubia Zenekar, Gyermekétkeztetési Alapítvány, Béres Alapítvány,

Nagycsaládosok Balatonalmádi Egyesülete, egyszervolt.hu, Budapest Zongoraszalon,

Eventuell Galéria

A Cimborafesztivál programja:

10.00-10.30: Bevezető Cimbora hívogató

Hol volt, hol nem volt, volt egy Cimborám: Baraczka Gergő, Galkó Balázs, Juhász Csaba, Korhecz Imola, Marschall Norbert és Valcz Péter közreműködésével.Érdi Márta, a műsor szerkesztője köszöntőt mond, amelynek keretében bemutatja a Cimbora egykori műsorvezetőit.

 

10.30-12.00: Klasszikus zene gyerekekkel-gyerekeknek Radnóti Rózával

J. S. Bach: Esz-dúr zongoraverseny

Dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és diákjai előadásában:

1.tétel Ungár Cecília 2. tétel: Agócs Dávid , 3.tétel: Bárdos Csenge

Liszt Ferenc: 6. Magyar rapszódia

Szokolay Ádám

Liszt Ferenc: 10. Magyar Rapszódia

Vida Mónika

Bartók Béla: Részlet a Bagatellekből

Radnóti Róza

C. Debussy: A boldog sziget

Görög Enikő

S. Rachmaninov: Zenei pillanatok h-mollban és e-mollban

Görög Noémi

 

12.00-14.00: Irodalom, zene és játék

Kaláka-együttes koncertje Kányádi Sándor költővel, a programot az Ewald Rézfúvós Együttes műsora zárja.

 

14.00 -17.30 Kamarakoncertek versek, dalok

Richard Peaslee: Arrows of Time 1.tétel

Vékes Erzsébet (zongora) és Lugosi Bálint (harsona)

W. A. Mozart: e-moll szonáta zongorára és hegedűre 1.tétel K.304

Érdi Tamás (zongora), Kokas Katalin (hegedű)

F. Schubert: Katona induló

Szokolay Ádám (zongora), Vida Mónika (zongora)

W. A. Mozart - Milica Ilic: Don Giovanni fantázia négy kézre

Görög Enikő (zongora), Görög Noémi (zongora)

Talamba-Szentpáli Roland: Fantasie brillante sur Carmen

Vékes Ezsébet (zongora), Szentpáli Roland (tuba)

 

15.30: Dalok, versek:

Halász Judit, Keszei Bori, Massányi Viktor, Sebő Ferenc, Szinetár Dóra, Galkó Balázs,

Galambos Lilla, és Valcz Péter előadásában

 

17.30: Ünneplés:

meghívott színészeinkkel, rendezőinkkel, szereplőinkkel,támogatóinkkal és vendégeinkkel - születésnapi tortákkal

 

19.30: Karácsonyi Mozart Koncert az Óbudai Danubia Zenekarral

Vezényel: Vásáry Tamás

W. A. Mozart: Sinfonia concertante, KV 364

Közreműködik: Zalai Antal (hegedű), Oláh Vilmos (brácsa)

W. A. Mozart: Á-dúr klarinétverseny 2. tétel, KV 622

Közreműködik: Marschall Tamás (klarinét)

W. A. Mozart: G-dúr hegedűverseny, KV 216

Közreműködik: Kelemen Barnabás (hegedű)

W. A. Mozart. Á-dúr zongoraverseny, KV 488

Közreműködik: Érdi Tamás (zongora)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://cimbora2012.blog.hu/api/trackback/id/tr876950097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása