Régi és új cimboráknak

Hétfő - Imola napja

2015/11/05. - írta: cimbora2012

Nem Imola névnapja van hétfőn, hanem hétfőnként Korhecz Imola, színész, műsorvezető, a Cimbora Együttes frontembere mondja el élményeit és ajánlatait

imola7.jpg

Hétfőnként a Cimbora Együttesről olvashattok itt, ezen a fórumon, versekről, muzsikáról, játékról, interaktív vers- és mesekoncertekről...Most bemutatkozásként nem az együttesünkről, hanem magamról írok és persze a cimbora iránti elkötelezettségemről.

imola2.jpg

A cimbora az egyik kedvenc szavam, mert dallamos, mondhatnám úgyis: énekel. A jelentése is pozitív: társat, barátot, pajtást jelent. Ugye TI is szeretitek?
Egyik kedvenc magyar meseíróm, LÁZÁR ERVIN mesélte egy televíziós interjúban, hogy sokáig azt hitte gyerekként, hogy a cimbora szó hangszert jelent, mert összekeverte a cimbalommal. Tévedése megmosolyogtató, de ugyanakkor elgondolkodtató is számomra, hiszen a beszéd, a próza is egyfajta zene, amelyet mindnyájan magunkban hordozunk – hiszen zene minden, maga az ember is, testestül-lelkestül. Az emberi test is egyfajta hangszer. Amikor beszélünk, akkor is zenélünk…Eszetekbe jutott már ez nektek is? Próbáljátok ki milyen mókás csettinteni, dobolni a térdeteken vagy netalántán dobogni. Hunyjátok le a szemeteket és adjátok át magatokat a hangoknak, majd hirtelen álljatok meg, s várjátok meg, míg CSÖND lesz, majd halkan kezdjétek el ismét...de térjünk vissza a zenéhez.
Sokszor hallottam énektanáromtól, Nemessányi Évától, hogy ne énekelni akarjak, hanem énekelve beszéljek.
A mesék és versek szeretete kisgyermekkoromban gyökerezik, édesanyámnak köszönhetően hamar megszerettem ékes anyanyelvünk dallamosságát. Később, amikor magam is meséket és verseket mondtam fejből, közönség előtt, rádöbbentem, hogy a költészet is zene. A szabadkai Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Kör irodalmi színpadán indultam el azon az úton, amely mára egy új irány: az interaktív verskoncertek felé vezetett. Gyermekként Horváth Emma tanárnő irányításával ismertem meg azt a szemléletet, amely több művészeti ág, a zene, költészet, mozgás és képzőművészet egyidejű jelenlétét felvonultató pódiumi esteket szült. Ma már tudom, hogy költészet, zene, ritmus és mozgás szoros egységet alkotnak, hiszen régen a verseket énekelték és táncolták. A XXI. századi vizuális kultúra hozza magával a képző- videó- és fotóművészet jelenlétének fontosságát is, persze.
Amikor 2005-ben, 10 évvel ezelőtt Érdi Tamással Vándorfi László felkérésére, É. Szabó Márta szerkesztésében elkészítettük „A semmi ágán…” címmel József Attila estünket, egy álom vált valóra. Költészet és muzsika szoros egységére építettük összeállításunkat, amely később, 2008. januárjában a MÜPA színpadán fotóvetítéssel kiegészítve vált teljessé. József Attila költészete új életre kelt bennem ekkor. Korábban is szerettem verseit, de nem ennyire.

imola3.jpgÉrdi Tamással Csibi Szilvi felvételén, Budapesten, 2009 tavaszán
József Attila műsorunk előtt


Ma nézőként ültem gyermekeimmel a MÜPA Fesztiválszínházában és élvezhettem a komolyzene közvetlen és könnyed tolmácsolását Tamás és fiatal muzsikus és énekes társai előadásában, miközben mögöttük Bartók Béla különböző fotóit nézhettem. Arra gondoltam, hogy milyen szerencsések azok a gyerekek, akik ezt hallhatják és már korán megismerkedhetnek a komolyzenével ilyen könnyed és közvetlen formában.
Interaktív verskoncertjeink célja is ez, hogy játékosan megszerettessük VELETEK az igényes muzsikát, költészetet és képzőművészetet és érezzétek, hogy a művészetek által is lehet barátokra, cimborákra lelni.
Hogyan? Megtudjátok, ha eljöttök TI is programjainkra, koncertjeinkre, de visszatérve József Attilához „A semmi ágán...” című műsorunk legközelebb 2016. áprilisában szerepel a MÜPA színpadán. Szeretettel várunk Benneteket!
(Ez az összeállítás inkább középiskolásoknak szól, kivételesen, míg a Cimbora Együttes koncertjeire a kisebbeket, óvodásokat, kisiskolásokat várjuk szüleikkel, nagyszüleikkel!:)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://cimbora2012.blog.hu/api/trackback/id/tr368051672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása