Régi és új cimboráknak

Régi cimborák

2014/01/31. - írta: cimbora2012

Marta Érdi

Amikor elkeseredem, akkor mindig történik valami, s hogy Kiss Eliza cimborámat idézzem, visszatér szabadságharcos lelkem, mert mint Júlia néni mondta történelemórán, hacsak egy megérti, megérzi, amit szeretnék továbbadni, akkor már érdemes volt...s tegnap a kis Patrik, ma meg Eliza adta vissza veszni látszó hitemet. S ilyenkor mit érdekel engem, hogy cimboramaratonunkhoz nem adja médiatámogatónak nevét az MTV vezetése, de jön velünk az egyszervolt.hu, jön velünk Takács Vera minden kölyökidős támogatottságával, a Béres Alapítvány, a MOL tehetségtámogató programjának gyerekei, s ott leszünk 14 alkalommal maratonjainkkal városokban, budapesti művelődési házakban, Kapolcson, Pécsett a Zsolnai negyed Szamárfül Fesztiválján, az Ördögkatlan Fesztiválon, ott leszünk Balatonfüreden, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen Tatabányán és Orosházán, és végül de nem utolsósorban Balatonalmádiban a régi nagy Cimbora táborok helyszínén, amiről Eliza olyan szépen írt tegnap, felidézve a múltat, felidézve az emlékeinket, amiben Ő még igazi Cimbora lehetett, verseit rögzítettük, emlékeit őrzik a Magyar Televízió archívumának tekercsei, de elő nem vehetjük, mert az MTV valamilyen közszolgálati ok folytán nem adja át nekünk saját műsorainkat megtekintésre, hogy gyerekeiteknek, unokáitoknak megmutassunk benneteket. De mi enélkül is tudunk emlékezni az elmúlt 40 évre, még akkor is, ha régi Cimborákat most épp olyan időben /3 óra és 4 óra között/ismétlik, amikor még minden gyerek 4 óráig az iskolában van, de nem baj, ezeken a találkozókon személyesen megismerkedünk Patrikkal és Johannával, s a többiekkel, ígérem neked Csöpi nagymama és Eliza anyuka, hogy lesz, amire emlékeznek a gyerekek, nem először próbálom legyőzni fantasztikus cimbora társaimmal a lehetetlent! Sajnálatos, hogy így alakult a gyerektelevízió történet, hogy elengedtük a Náhlik televízió után pár évvel a gyerekek kezét, s 34 hazai gyártású gyerekműsorunkat elsüllyesztette a rendszerváltás, így aztán majd az interneten megkeressük őket, az egyszervolt.hu Mesetelevízióját kinyitjuk a kamaszok felé, s megújítjuk műsorainkat, lesz újra komolyzene gyerekeknek s irodalom, és képzőművészet és mindaz, amit a mai televíziós felfogás elavultnak minősített. Úgyhogy Eliza megígérem neked, szép soraid meghatottak, köszönöm, s üzenem férjednek, Norbinak, a 'majdnem cimborámnak', hogy küldje el azt a bizonyos verset, amit annak idején visszaküldtem, hátha ma már az is tetszeni fog! Johanna és Patrik cimboraunokámnak pedig millió puszi...találkozunk a Gyereknapon....

Tegnap- a Facebook oldalról vett idézetek, amik a fenti gondolatokat ihlették
Nagyon megörültem a hírnek, s lám, a Cimbora mégis tovább él, apró történésekben mégiscsak folytatódik. Az én történelemtanárom mindig azt ismételgette az órán, hacsak egy van köztetek, aki megérti, amit én tanítani akarok, akkor már nem éltem hiába! S persze mind a harmincnyolcan úgy éreztük, hogy én vagyok az az egy. 
Becher Zita gyönyörű verset írt 8 évesen a Cimborának:
Madarat láttam,
bambán álltam,
elrepült a madár,
híre hamva már!
S készült ez a vers azért, mert valamikor régen, amikor még közszolgálati volt a Magyar Televízió, ilyen feladatokkal bombáztuk a gyerekeket, s háromezer gyerekkel volt kapcsolatunk. Nem tudom ír-e verseket Zita-mama, de nem is fontos, a lényeg, hogy Patrik CIMBORAUNOKÁM tollat ragadott, s hátha máskor is felcseréli majd a számítógépes játékot versírásra. Küldöm neki ezt a verset, s várom a Nagymamától Patrik, s társai verseit, mert a Cimbora2014-es oldalunkon a helyük. 

Csöpi Becher Jánosné bejegyzést írta Marta Érdinek
16 órája, Budapest környékén

Drága Mártám ezt meg kell írnom Neked !!!!Patrik unokám iskolájában meghívottként előadást tartott Rigó Béla költő. Megemlítette, hogy újra indul a "Kincskereső "....mesélt a "Cimboráról", elővett egy Cimbora újságot és mesélt arról a verset író kislányról aki a címlapon van...Patrik teljesen lesokkolt.....nem merte megmondani, hogy az a kislány bizony az Ő anyukája....de este már versírással próbálkoztunk és már felvázolta egy iskolán belüli kiadvány képét...felhívást nyomtatott, amiben kéri iskolatársait, hogy küldjenek verseket, rajzokat stb., amit azután az újságban szépen megjelentet. Lehet, hogy mégis örökölt valamit az anyjától????? Nagyon jó volt látni ahogy lelkesen nyüzsgött, dolgozott........és tegnap este elmaradt minden hülye számítógépes játék... Szeretettel ölellek, Tamásékat is: Csöpi.
  • Anna Bánhalmi Márti, ne fájdíts. Vagy de. A fiam azért tudja; cim, cim, cimbora...
  • Kiss Eliza Valahol a "Nagy" Generációs Cimborák után következtünk mi, Zita még híd volt a régebbiek között, akiket mi már megszólítani sem mertünk a Cimbora táborban, annyira nagyon tiszteltünk. Nekem Zita volt az első, aki befogadott és átvitt az első balatonalmádi tábor keresztségén., 12 évesen. Anyukám rábízta az életemet, utolólag persze, ha látta volna a következő évek összekacsintásait Zitával, biztosan nem tette volna.:)) Aztán következett 10 év, hol a Pesti forgatások a hétvégi albérletben lakással Csöpi néni is vigyázott ránk, sőt kétezer forint volt a gyerekgázsi,micsoda pénz volt akkor. Emlékszem a vasárnap délutánokra, amikor két nap forgatás után vártam a szüleimet a hétvégi felvételek után a Szabadság téri székház előtt a padokon. Aztán a nyári táborok, a még mai szemmel is nagy költők és zenészek között. Átéltük és megírtuk a balatoni halpusztulást, a nagy esti óriáskoncerteket, a svájci cimborák türkiz-rózsaszín síelős pólója még mindig a szekrényemben van. Aztán jöttek a zenészcimborák, az első év, amikor már olyan sokan voltunk, hogy belaktuk Almádit. Majd jött Csillebérc, amikor már csak Öreg Cimboraként látogattunk el Zitával, Krisztiánnal és Zánka, ahová Zita már tanárnőként saját osztályát vitte el. És aztán mintha egy Cimbora alakú űr lenne szívünkben, lelkünkben. Most van koncert, van Márta néni, aki még mindig egy szabadságharcos...de mit fogok majd mutatni Benedek Elek örökségéből a Johannámnak, azt nem tudom. De legalább Patrik már lelkes. És a legkisebb mozaik is számít, hogy tovább lehessen vinni mindezt!:)
  • Csöpi Becher Jánosné Hát most szeretném is meg nem is ha látnátok........mert folynak a könnyeim.... Igen ...nagyszerű idők voltak, emberközeliek, rengeteg értékes tudnivalóval lettek gazdagabbak a kis"cimborák", eljutottak egy olyan világba -- a valóságban és átvitt értelemben egyaránt ---ahova egyébként valószínű nem sikerült volna másként , ezért hálásak is Márta hidd el nekem !!!!!!! Most viszont a talpon maradásért való harcban egészen más kell, hogy prioritást élvezzen....így nem marad más mint éjszakákon át , hajnalig olvasni legalább / erről azért Zita nem mondott le / és ezekből a mindennapi harcokból mostanában már vers nem született. No de..... Patrik ...talán majd ő a maga gyermeki tisztaságával és hatalmas , érzékeny kis szívével új Cimborákat vezet Hozzád és csak megköszönni tudjuk Neked ha még Őket is " felvállalod "!!!!!Amit üzentél boldogan átadom........
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://cimbora2012.blog.hu/api/trackback/id/tr525792083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása