GRAZ egyik legszebb és legrégibb koncerttermében tartották azt a jótékonysági koncertet, ahol Tamás a múlt héten zongorázott. Megérkezésünk után, a legelső utunk a koncertterembe vezetett, a Minoriták kolostorába, a Minoritensaal-ba,hogy kipróbálja a zongorát.
/ Bár ezt, Tamás általában feleslegesnek tartja, inkább sétálna, s morogva mindig megjegyzi: Miért? Úgy sincs másik! Ez a megjegyzés persze nem tőle, hanem Richtertől származik, de Tamásnak nagyon megtetszett, s ilyenkor folyton morog: ’Ha jó, akkor miért próbáljam ki, ha rossz, azzal elég a koncert előtt szembesülni!’ /
A Ferences templom mögött, a város egyik legrégibb épületébe lépünk, a minoriták kolostorába, ami 1239-ben épült, s a gyönyörű barokk termében, - ami semmihez sem hasonlítható – találtuk meg a zongorát. Ez a Ferences templom torony majdnem annyira rányomja bélyegét Graz városképére, mint a folyó túloldalán, a hegy tetején magasodó Óratorony.
Először jártunk ebben az ámulni valóan szép városban, de hamar megértettük, hogy 1999 óta miért lett a világörökség része, s azon sem lepődtünk meg, hogy 2003-ban Graz volt Európa kulturális fővárosa. Csodálatos őszi időben próbáltuk felfedezni a város nevezetességeit, de hamar rájöttünk, hogy ehhez sokkal több időre lenne szükség. Itt minden utcasarkon újabb és újabb meglepetés várja a kíváncsiskodót, s a régi és a legújabb építmények varázslatosan keverednek egymással. Jártunk a Mura folyó parti sétányán is, ahol a folyó rendszeresen hangos morajlásba csap át, amit Tamás igen nagy örömmel fedezett fel. A legdöbbenetesebb élmény, azonban az a fantasztikus alagút rendszer volt, amire egyszer csak hirtelen rátaláltunk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az ember gyanútlanul sétál a városban, aztán hirtelen egy furcsa lépcsőrendszer tárul elé, amiről aztán másnap, - amikor már túl voltunk a koncerten, - megtudtuk, hogy a második világháborúban a hegy alá épített
Itt épp az előző este hulladékait takarították. – Itt se lenne rossz zongorázni! – állapította meg Tamás, hangjával próbálgatva az akusztikát…
Koncert előtti sétára mindig szükség van, s hogy ezt Tamás mennyire szereti, azt egy gyors fényképpel érzékeltetem, Rékával sikerült lefényképezni, amikor kijöttünk a barlangból…
No, de a koncert legalább ennyi meglepetést tartogatott számunkra. Azt tudtuk, hogy ez minden második évben egy hosszantartó esemény, s a város tiszteletbeli magyar konzulja, Rudi Roth a fő szervező, - a Művészeti Egyetem (Kunstuniversität) magyar tanáraival – aki nem tudni miért, de nagyon szereti a magyarokat. A zsúfolásig megtelt nézőtér számomra hihetetlen türelemmel tűrte a hosszú programot, ugyanis az est több részből állt.
Krause Annamáriától szerzett információk alapján vagyok ilyen tájékozott, aki 20 éven át volt a Grazi Zene és Képzőművészeti Egyetem /Grazer Kunstuniversität/ zongoratanszék tanára, s az ő ajánlására került be a programba Tamás. Annamária nemcsak ezért csodálatos lény számunkra, hanem mert egy ízig vérig fantasztikus pedagógus!
Évek óta nyugdíjban van, de a szíve még ott van Grazban a tanítványainál. Bele sem merek gondolni, hogy húsz éven keresztül minden héten megtette a Leányfalu-Graz útvonalat kocsival, s ahogy meséli, lelkesen járt ki hetenként hétfőtől péntekig, - ki tudja hány féle nációhoz tartozó tanítványaihoz. – De, hogy ezen a zenei fakultáson ma 100 magyar egyetemista ingyen tanulhat, azt nehezen lehet elképzelni, pedig így van! Ez a koncert pedig a legjobbak támogatására jött létre, egy tanári zsűri megállapítja, ki a legjobb tíz, s azok közül öten játszhatnak a koncert első részében - bemutatkozásként. Tamás koncertje, s Fodor Beatrix operaénekesnő koncertprogramja a diákok ösztöndíjának támogatását segítette. Aranyosak voltak, amikor az est végén köszönetet mondtak Beatrixnak és Tamásnak.
A siker óriási volt, majd a Stájer tartományi főnök, Franz Voves úr átvette a magyar állam kitüntetését a bécsi magyar nagykövettől, Szalay Bobrovniczky Vincétől, s az ő beszédük után következett Tamás programja, majd ezt zárta Fodor Beatrixnak a műsora. A siker fergeteges volt, s amikor Roth úr átadta a koncert végén Tamásnak a város ajándékát, azzal búcsúzott, reméljük, hamarosan újra látunk. A meghívás a bécsi követ részéről már konkrét volt, Tamás tavasszal Bécsben játszik. S ami még Tamás számára nagy ajándék, hogy a zeneegyetem tanárai sorba lelkesen gratuláltak Liszt játékához, Földi Bence még e-mailt is küldött utánunk, amit azért idézek, mert szóban-írásban úgysem hinné el senki, anyának lenni u.i. ilyen szempontból egy hálátlan szerep, mert ha örökké csak jókat mond az ember a fiáról, unalmas is meg hiteltelen. Szóljon helyettem ugyancsak a zongoratanszék nyugdíjas tanárának levele…
Kedves Anyuka !
Egy kellemes napot kíván az Öreglegény, akit Tamás fia tegnap elvarázsolt!Az érzékeny hangvétel, a dübörgésmentes, határokat ismerő forték, s legfőképp a piánók széles skálája már Debussy Boldog szigetében a "csendes-örömök" szigetére invitált., - ( - ahogy ezzel jó néhány festményen is találkozhatunk - ) Úgy éreztem, hogy Tamás, A.B. Michelangeli nyomain jár.Kiszámíthatatlanok az Isten útjai , itt elvesz, ott bőségesen osztogat. Nagyon örülök a találkozásnak, s kívánom, hogy egy alkalmas menedzser egyengesse jövőjét. Tisztelettel
Földi Bence
utóirat: Vendég volt az este Horváth István volt bécsi nagykövet, azzal búcsúzott, hogy mostantól ott szeretne lenni Tamás minden koncertjén…. Mosolyogtam, milyen kedves, majd hétfőn, három nap múlva, amikor megjelent a Szalay Szalonban, nem hittem a szememnek. – Ígértem, csak ezért jöttünk át Bécsből- mondta, s ilyenkor azért ugye megbocsátható, ha elérzékenyül egy anya….Nem?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.