Régi és új cimboráknak

„Játszani jó”

2015/11/26. - írta: cimbora2012

Cimbora kirándulás Székesfehérvárra

2015. szeptember 26-án a balatonalmádi Cimbora Klub kirándulni ment Székesfehérvárra.
41 almádi  cimbora és 8 felnőtt kísérő vett részt a programon. A buszúton a gyerekek megismerkedhettek a gyerek könyvtárosok előadásából Székesfehérvár történelmével, majd első állomásként célba vettük a hetedhét Játékmúzeumot.

A gazdag kiállást és a  Moskovszky-gyűjtemény legérdekesebb darabjait játékos érdekes feladatokkal tűzdelt jó hangulatú tárlatvezetésben mutatta be a múzeumpedagógus.Az interaktív tárlatvezetést követően a gyerekek „élőben” is kipróbálhattak néhány játékot, miközben a kíváncsiabbak Réber László illusztrációit tekinthették meg a falakon, felelevenítve Lázár Ervin és Janikovszky Éva kedves meséit.

Ezután Székesfehérvár belvárosában sétálva, megnéztük az Országalmát és az egykori Nagyboldogasszony-bazilika romjait, majd a Koronás Játszóparkba mentünk.Itt a gyerekeket kézműves foglalkozással várták, melynek keretében egy sóliszt-gyurma talizmánt készíthettek és festhettek, a hozzátartozó dobozzal együtt.
Ezután még arra is maradt idő, hogy Koronás Történelmi játszópark érdekesebbnél érdekesebb játékait is kipróbálhassuk.
Élményekkel és sok érdekes információval gazdagon tértünk haza.

2015. szeptember

 Molnárné Perus Zsuzsanna                                                         
Balatonalmádi Cimbora Klub

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://cimbora2012.blog.hu/api/trackback/id/tr228117558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása