Régi és új cimboráknak

Cimbora maraton után

2014/12/22. - írta: cimbora2012

10881710_796063773768603_8425820475687672439_n.jpg

É.Szabó Márta a facebookon köszönte meg a résztvevőknek és segítőknek, amit a rendezvény létrejöttéért tettek.

Köszönöm MINDENKINEK ezt a remek napot! Takács Verának elsősorban, mint legfőbb Cimboránknak, akinek a biztatása és segítsége nélkül ez a nap nem sikerülhetett volna! Köszönet jár másik biztató és támogató cimborámnak, Ács Péternek, aki a Danubia Zenekarral együtt velünk ünnepelt, és szervezkedett. Nagyon köszönjük Szerémi Nórának a FB hiresztelést, Érdi Harmos Rékának az egész napos fotózást. Surányi András rendező és Novák András riporter stábja jóvoltából minden percet rögzítettünk, s az ötkamerás csapathoz estére régi barátom-kollégám Nádorfi Lajos is csatlakozott, nélküle sosem volt Cimbora. Ez az egésznapos grátisz forgatás volt számomra a legnagyobb meglepetés, és persze ajándék, mert nem is álmodtam, hogy rögzíteni tudjuk az eseményeket Hihetetlen köszönet jár a maraton résztvevőinek, elsősorban Kányádi Sándornak, aki a kezdetektől a fővédnökünk, és korát meghazudtoló lelkesedéssel tanított verset több mint száz gyereknek. Köszönet híres művész, és zenész cimboráimnak, akik ugyancsak szeretetből voltak velünk: ifjú zeneakadémistáknak, dunakeszi zeneiskolásoknak, öregebb zenész cimboráknak, de velünk volt Bauernfelnd Éva, Ewald Rézfúvós Együttes, Galambos Lilla, Galkó Balázs,Görög Enikő, Görög Noémi, /Szabadka/ Gryllus Vilmos, Kaláka-Együttes, Keszei Bori, Kokas KAtalin, Korhecz Imola, Massányi Viktor, Novák János. Radnóti Róza, Sebő Ferenc, Szentpáli Roland, Szinetár Dóra, Szokolai Ádám, Valcz Péter, Vida Mónika
És fontos támogatónk lett a GYEA, ki kell írnom pontosan, mert a Gyermekétkeztetési Alapítvány munkatársainak is köszönet jár, akik az ajándékcsomagokat teremtették elő cimbora jelöltjeinknek, köszönet az Almádi Nagycsaládosok Egyesületének és a város Cimbora Klubjának, amit Perus Zsuzsa irányít, és szervezi az ország különböző városaiból érkező cimbora csapatokat. Köszönjük Radnóti Tamásnak a gyönyörű múltidéző kiállítást. Köszönet Naszály Györgynek a nagyszerű hírverésért, és végül, de nem utolsó sorban köszönet jár támogatóinknak, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának, Csorba László Cimboránknak, aki egész napra odaadta a Múzeumot és persze lelkes munkatársainak,a Béres Alapítványnak, a Fővárosi Önkormányzatnak, az NKA támogatásának, és az egyszervolt.hu -nak, ahol majd láthatóak lesznek az események, és ahova várjuk feladatainkra új cimboráinktól a válaszokat. Dózsa Mariann nemcsak a GYEA munkatársaként ügyködött hasonló lelkes intenzitással egész nap, hanem - mint ugyancsak régi kolléga - reméljük a koncertet sikerül olyan nagyszerűen megvágnia, hogy akár dvd legyen belőle. Köszönet Vásáry Tamásnak, aki szerint szólistáink olyan színvonalon teljesítettek, ami minden elképzelését felülmúlta. Így még soha nem játszottatok! - mondta lelkesen mindegyik szólistának: Oláh Vilmosnak, Zalai Antalnak, Marschall Tamásnak, Kelemen Barnának, és Érdi Tamásnak - majd hozzátette: És a zenekar is remek volt! Mindenki azzal búcsúzott, hogy folytassuk, és találkozzunk farsang tájékán egy Cimbora Bálban. Várom az ötleteket és a jelentkezőket!

Takács Vera galériájának képeivel idézzük a fesztivál hangulatát

Még valamit szeretnék elmondani, hogy ez volt életem egyik legszebb karácsonyi ajándéka! Leírhatatlan élmény híres felnőttként találkozni azokkal, akiket gyerekként ismerhettem meg, és hogy az esemény tucatszámra hozza elő cimboráimat a múltból. Köszönöm valamikori tévéskollégáim meglepetésszerű megjelenését, csak azt sajnáltam, hogy nem tudtam veletek hosszabban beszélgetni! És akikről még szólnom kell FELTÉTLENÜL, akik megbetegedtek, és velünk lettek volna! Vékes Bözsinek aznapra 39 fokos láza lett, pedig egy éve készült erre az esményre, hogy muzsikustársaival újra találkozzon és kamarázzon. Lugosi Bálint napját valóban tönkretette ez a pápai virus, mert az ő harsona-kiséretét nem lehetett egy pillanat alatt leblattolni, de Szentpáli Roland változtatott a programján, Carmen szerzeménye talán még jobb is lesz majd Farsangkor, és zongorakiséret nélkül is vállalta a szereplést, a gyerekek legnagyobb örömére. Tubán, Boci boci tarkát improvizálni, nem volt akármilyen teljesítmény! Volt is nagy siker! Bözsi és Bálint! Ti meg ne búsuljatok, mert februárban mindent bepótolunk! Sebestyén Márta hangja is elment, mert őt is elkapta egy kóbor virus, de remélem, druszámmal is találkozhattok a Farsangi Cimbora Bálon. Köszönöm mégegyszer ezt a felejthetetlen napot, és Boldog Karácsonyt régi és új cimboráim!

Az almádi cimborákat kísérte Pászti György fotóművész 
az ő képeiből idézünk:

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://cimbora2012.blog.hu/api/trackback/id/tr737004039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása